Másfél milliárdos fejlesztés kezdődött a kórházban

Letették az alapkövet, indulhat a központi technikai tömb építése az orosházi kórházban. A struktúraváltás 1,4 milliárdos pályázata az egészségügyi szolgáltatás fejlesztését célozza.

A sürgősségi osztály közelében építik fel a kétemeletes technikai tömböt, az épület alapkövét péntek reggel tették le a kórház és a város elöljárói az átadott munkaterületen. Dr. Dancsó József polgármester és dr. Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója időkapszulát helyezett el, melyben a kórház alaprajza és vezetőségének névsora mellett az Orosházi Élet legfrissebb lapszámait, illetve néhány pénzérmét helyeztek el.

Hétfőn kezdődnek az 1 milliárd 338 millió forint támogatásból megvalósuló beruházás munkálatai, és csaknem egy évig tartanak. A kivitelező HBF Építőipari Kft. és az Iványi Építőmester Kft. konzorcium várhatóan 2013. júniusára készül el a technológiai tömb építésével, illetve a főépületben tervezett rekonstrukciós munkálatokkal.
– Noha már állami kézben van a kórház, Orosháza önkormányzata továbbra is szívén viseli a sorsát – emelte ki Dancsó József polgármester. – Az önkormányzat elkötelezett volt a pályázat megvalósításában, támogatta azt, biztosítva az akkor szükséges önerőt. Úgy gondolom, hogy az új fenntartó jó gazdája tud lenni ennek a beruházásnak. A térségben élők szempontjából alapvetően fontos az a biztonságérzet, melyet a kórház jelent. A betegek gyors, biztonságos gyógyulása mellett az itt dolgozó csaknem 800 ember munkakörülményeinek javulását is szolgálja a beruházás – emelte ki a városvezető.

Dr. Dancsó József polgármester és Dr. Kalmár Mihály helyezi el az új technológiai tömb alapkövét
Dr. Dancsó József polgármester és Dr. Kalmár Mihály helyezi el az új technológiai tömb alapkövét

A városvezető után a kórházigazgató vette át a szót.
– A három évre visszanyúló pályázat most végre elérkezett a kivitelezési szakaszhoz. Mérföldkő a munkaterület átadása, kezdődhet a központi labort, a képalkotó diagnosztikát, valamint a központi műtőt, sterilizálót magában foglaló technikai tömb építése. Kialakítunk egy központi beteg- előjegyzési és irányítási rendszert is – fogalmazott dr. Kalmár Mihály. – A főépületben a lefontosabb változás, hogy a 3. emeleten lévő nőgyógyászat a nyugati szárnyról a délire kerül át, a szülészet a helyén marad, az ezen az emelten lévő kardiológia viszont a hatodikra kerül – sorolta a főigazgató.
– A nagyszabású beruházás eredményeként színvonalasabb, korszerűbb lesz a kórház egészségügyi szolgáltatása. A jelentős pályázati forrásból az intézmény fenntarthatóan működtethető egységek kialakítására, a betegutak lerövidítésére, a munkakörülmények javítására törekszik. A pályázati forrás egy részét korszerű gépek, műszerek beszerzésére, illetve informatikai fejlesztésre fordítjuk.

Megváltozik a betegút

A munkálatok ideje alatt nagy mértékben megváltozik a betegút az orosházi kórházban. A főbejáratot gyalogos közlekedésre lehet majd használni, de járművel (a kivitelező kivételével) nem lehet behajtani. A Kórház utca irányából a szakrendelő felől változatlan marad a közlekedés, gyalog a betegek a kórház hallján keresztül juthatnak el a sürgősségire a mentőbejáraton keresztül. A mentők, valamint a gépkocsi és beszállítói forgalom a Bajnok utcai hátsó kapun működik majd. Szűkülni fog a parkolási lehetőség.

A kórház vezetősége kéri a betegek és hozzátartozók türelmét az építkezés ideje alatt, és folyamatos tájékoztatást ígért az aktuális változásokról.

Forrás: OrosCafé

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Skip to content
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux