Hulladék kisokos – 1. rész

HULLADÉK KISOKOS

Ezzel a címmel indítunk sorozatot a helyi médiában, hogy tisztább és élhetőbb településünk, környezetünk védelmére hívjuk fel a figyelmet és ötleteket adjunk, hogy hogyan lehet apró odafigyeléssel tenni egy szép és tiszta városért.

Első cikkünkben összefoglaljuk a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, valamint bemutatjuk, hogy a különböző fajtájú hulladékok hol és hogyan helyezhetők el. Később mindig az egy-egy hulladékfajtával kapcsolatos tudnivalókat, illetve a hulladék közszolgáltatással kapcsolatos aktualitásokat ismertetjük részletesebben. Tegyünk együtt egy szebb és élhetőbb városért!

 

 

GYERMEKEINKÉRT GYŰJTSÜNK SZELEKTÍVEN!

Miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés?

Napjainkban egyre többet olvashatunk róla, hogy a klímaváltozás és a környezetszennyezés milyen problémákat okoznak, melyek a gyermekeink és unokáink jövőjét is fenyegethetik. Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy egy élhető és egészséges világot hagyjunk a következő nemzedékre. Újrahasznosítás nélkül a műanyagok nagy része idővel elporlad és mikroméretű szemcseként bekerülhet az élelmiszer körforgásba, hosszú évszázadokra mérgezve a környezetet és az embereket. A háztartásokban keletkező hulladék jelentős része újrahasznosítható lenne, ha megfelelő tisztaságban és külön válogatva kerülne a feldolgozókba. Ma már minden településen elérhető a szelektív hulladékgyűjtés. Családi házas övezetben házhoz menő rendszerben, társasházak esetében gyűjtő szigeteken keresztül történik a gyűjtés.

A szelektív edényekbe a tiszta műanyagot, fémet és papírt kell helyezni, amit a békéscsabai válogató üzemben anyagfajtánként szétválogatnak, és újrahasznosításra kerülnek. Kiöblítve ide helyezhető például a műanyag PET palack, üdítős doboz, tisztítószeres flakon, tejfölös pohár, csomagoló- és kartonpapír, fém sörös- és konzerves doboz.

Az üveget csak a kijelölt konténerekbe tegyék! Az ilyen típusú konténerekbe kiöblítve az italos és befőttes üvegek, valamint az egyéb öblös üveg gyűjthetőek. Ne keverjék sem a szelektív, sem a vegyes hulladék közé az üveget, mivel annak feldolgozása más módon történik! Az üveggyűjtőkbe a sík és ablaküveg nem tehető, mert a gitt és a hőszigetelt üvegek távtartója akadályozza a feldolgozást.

A zöldhulladékot is külön kell gyűjteni, abból komposzt készül. Igényelhető házi komposztáló edény is, azonban aki külön zöldhulladék gyűjtő edénybe végzi a gyűjtést, az is csak a fűnyesedéket, a leveleket, zöldségek héját, gyomokat és az apróbb ágdarabokat tehet bele.. A vastagabb ágakat összekötve maximum egy méteres darabokban tegye ki a gyűjtési napon, vagy aprítsa bele a házi komposztálóba. Ételmaradékot és egyéb zsíros, olajos mellékterméket ne tegyen a zöld edényekbe!

Ami nem gyűjthető külön, csak az kerüljön a vegyes (szürke) kukába!

A háztartásokban keletkező szelektíven nem gyűjthető vegyes hulladék, pl pelenka, szennyezett csomagolóanyag és törlőpapír, szennyezett műanyag zacskó, zsebkendő, stb. A vegyes szemetet soha ne keverjék egyik szelektív edénybe se, mert ezzel mások munkáját nehezítik és a szelektív hulladék feldolgozása lehetetlenné válik. A vegyes edénybe se kerüljön vegyszeres vagy festékes csomagolóanyag, szárazelem vagy akkumulátor, ételmaradék, zöld növényi hulladék, állati tetem, üveg, salak és építési törmelék.

Nagyon fontos, hogy a városban található 32 darab hulladékgyűjtő szigetet megfelelően használják a lakosok  – a konténerekbe nem kerülhetnek vegyesen a hulladékok. Ezért a jövőben külön helyszínre kerülnek a vegyes és szelektív szigetek, valamint a szelektív konténerek teteje le lesz zárva és csak az adott hulladék típusnak megfelelő méretű nyílás lesz a fedélen. Reméljük, ezzel javulni fog a szigeteken tapasztalható helyzet.

A feleslegessé vált lomokat évente két alkalommal gyűjti össze a szolgáltató a városban a

naptárban megjelölt időpontokban. Lomtalanításkor kérjük, hogy a kihelyezett tárgyak mérete ne haladja meg az egy méteres kiterjedést, illetve  kézi erővel is mozgathatóak legyenek. Az idei évben a járványhelyzetre tekintettel csak ősszel lesz lomtalanítás szeptember 14-18. között.

Keletkezhetnek olyan hulladékok is, melyek a fent felsorolt kategóriákba nem tartoznak bele.

A május 18-án újra megnyílt hulladékudvarokba ezeket helyezhetik el a lakosok az alábbiak szerint:

  • autógumi (évente 4 db 70 cm-nél kisebb ingatlanonként)
  • használt sütőolaj és zsír (évente 25 liter ingatlanonként)
  • elektronikai hulladék (évente 5 db ingatlanonként)
  • veszélyes hulladék (vegyszeres és festékes doboz, száraz elem, akkumulátor, stb évente 5 kg fajtánként és ingatlanonként)
  • építési törmelék (évente 500 kg ingatlanonként)
  • zöld hulladék (1 m3 alkalmanként)

Tegyünk együtt egy tisztább jövőért!

Segítő közreműködésüket előre is köszöni a DAREH!

Skip to content
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux