Dolgozni az elesettekért – szép, de nehéz szakma

Az orosházi Egységes Szociális Központ 170 dolgozója közel ezer gyermeket, időst, hajléktalant, rászorulót lát el városunkban. Ezúttal – nemzetközi naphoz kapcsolódva – munkájukat ünnepelték.

Hazánkban 1997 óta november 12-e a Szociális Munkások Napja. A város legnagyobb szociális ellátó egysége, az Egységes Szociális Központ (ESZK) két nappal később, 14-én ünnepelte a jeles alkalmat, a rendezvényre mintegy száz dolgozót vártak a művelődési központba. Az ünnepségen Dávid Zoltán polgármester úgy fogalmazott: fontos, hogy a szociális munkások számára legyen egy olyan nap, amikor fehér asztal mellett tudnak beszélni egész éves munkájukról.

– Nagyon nehéz ez a szakma. Rendkívül fontos, hogy szakszerű, pontos tudást, kompetenciát, szakértelmet vigyenek a munkájukba azok, akik ezen a területen tevékenykednek, ez teljesül is az ESZK-ban – emelte ki a polgármester.

Az elismerésben részesült szociális dolgozók (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Az elismerésben részesült szociális dolgozók (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Vaszkán Erzsébet, az központ vezetője arról beszélt: a szociális munkásoké nagyon nehéz és fáradtságos munka, hiszen idősekről, elesettekről, gyermekekről gondoskodnak. – Ez önmagában egy nehéz folyamat, mely éveken, évtizedeken keresztül is tarthat – fogalmazott, hozzátéve, közel 70-en az ünnepség ideje alatt is szolgálatot teljesítettek, ez a nap természetesen nekik is szól.

Az ESZK-nál 170 dolgozó közel ezer ellátottról gondoskodik bentlakásos és nappali intézményekben. A szociális munkásokat az elmúlt év hagyományaihoz híven ismét díjazták.

Az év dolgozója elismerést vehetett át a bentlakásos egységek dolgozói közül: Balogh Jánosné (Ezüst Fenyő Idősek Otthona), Valent Jánosné (Ezüst Fenyő Idősek Otthona), Botos Marianna (Platán Idősek Otthona), Szabó Hajnalka (Platán Idősek Otthona); a nappali ellátásegységek dolgozói közül: Szabó Zoltánné (Gyöngyvirág Klub), Köntösné Hajdu Júlia (Hajléktalanszálló) Misák Darinka (Vadvirág Esély Klub) Szabó Sándorné (Kisharang Bölcsőde).

Az év szolgáltató egysége díjat Medvéné Horváth Judit és Sepeczán Gyöngyi vehetett át. Az év telephelyvezetője: Korcz Mária (Reménység Klub), az év szervezeti egység vezetője elismerésben pedig Bogárné Kis Ildikó részesült.

Forrás:OrosCafé

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Skip to content
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux