Csapadék és belvízvédelem: jól halad a beruházás Orosházán

Folyamatosan és jó ütemben halad a város csapadék- és belvízvédelmi fejlesztését célzó beruházás – a Könd utcában várhatóan a hét végére a bekötésekkel is elkészül a kivitelező, így a munkagépek egyelőre levonulnak.

Február közepére végezhet a csatornaberuházásért felelős kivitelező a Könd utca Kossuth és Táncsics utcák közötti szakaszán a munkálatokkal, ám a forgalom egyirányú marad, és a sebességet továbbra is korlátozzák. Ideiglenes lesz ugyanis a helyreállítás a Könd utcán, ezért néhány hétig továbbra is körültekintőbben és lassabban szükséges közlekedni ezen az útszakaszon. Az autósokat kőfelverődésre figyelmeztető tábla is óvatosságra inti. Májusban kezdődnek el a végleges helyreállítási munkálatok.

A Dózsa utcán is folytatja a munkát a kivitelező. Tószegi Tamástól, az A-Mezőgép Kft műszaki igazgatójától megtudtuk, várhatóan március végéig dolgoznak ezen az útszakaszon. A későbbiekben várhatóak majd még útlezárások, amikor a keresztező utcákat vágják át (pl. Kelet, Zöldfa, Zombai utcák).

Az Eötvös utcában napokon belül végeznek, de addig is a Csabai és Bethlen utcák kereszteződésében lezárásra és forgalomkorlátozásra készülhetnek a közlekedők. A Könd utca, Huba utca és piac közötti szakaszán március elején kezdődnek még újabb csatornaépítési munkák, melyek ugyancsak forgalom korlátozással járnak majd.

 

A helyreállításról

A végleges helyreállítási munkák várhatóan csak tavasszal kezdődnek meg az érintett szakaszokon, addig tehát fokozott óvatossággal szükséges közlekedni. A műszaki leírás alapján a felbontott burkolatot a Könd utca, Táncsics és Kossuth utcák közötti szakaszán, a munkaárok szélességben (kb. 1,5 – 1,7 m) kell helyreállítani. A helyreállítás átlapolással lesz megoldva. Az Eszperantó utcában adott szakaszon a helyreállítást a burkolat teljes szélességében kell megvalósítani, az utca keskeny volta miatt.

Mint ismert, tavaly októberben indult el a csapadék- és belvízvédelmi fejlesztést célzó beruházás Orosházán. A mintegy 400 millió forintos pályázati forrásból megvalósuló beruházással Orosháza Város Önkormányzata a belterületre hullott csapadékvizek rendezett és kártétel nélküli elvezetését oldja meg. A munkálatok várhatóan idén ősszel zárulnak.

Skip to content
WordPress Appliance - Powered by TurnKey Linux