Kezdőlap » Városunk » Orosháza története » 1946-tól napjainkig
1946-tól napjainkig
A belügyminiszter döntése értelmében Orosháza 1946. január 1-jével város lett. Idecsatolták a szomszédos Szentetornyát és a vásárhelyi határból is egy részt. Az orosházi parasztság életében döntő változást hozott az, hogy két termelőszövetkezeti csoport alakult. 1952. december 31-ére a település földterületének 75 százalékát kollektivizálták. A város fejlődésének új lendületet adott az 1957-től meginduló földgázkutatás és az 1963-ban termelni kezdő üveggyár. A megye iparosításában Orosháza és vidéke jelentős feladatot vállalt és látott el. A megyei tanács 1968-ban készítette el Békés megye településfejlesztési tervét. Ez Orosházát középfokú regionális szerepkörre jelölte ki.
A városhoz kapcsolódó tanyavilágot elsorvasztották, míg 1949-ben az összlakosság 32,6 százaléka élt tanyán, 1970-ben már csak 12,5 százaléka. A hatvanas évektől kezdve átalakult Orosháza városképe, csökkent az addig meghatározó tanyavilág, legtöbben az új lakótelepeken jutottak először fürdőszobához, vezetékes vízhez, csatornához, gázfűtéshez. Az ország a nyolcvanas évek második felétől válságba került, a pénzügyi kormányzat Orosházának sem garantálta a tervezett forrásokat, s a kiútkeresés itt is a rendszerváltás menete szerint zajlott le. Az így létrejött utóbbi évtizedek már napjaink történeté képezik.