Almenü

Varnus Xaver koncert az evangélikus templomban

A világhírű orgonavirtuóz, Varnus Xaver húsz esztendő után visszatér Orosházára, és június 11-én nagyszabású hangversenyt ad az evangélikus templomban, amelyen, világelsőként, felhangzik majd Bach Máté Passiójának és Ravel Bolerójának két orgonára írott változata, amelyekben az ifjú csodaorgonista, Barnkopf Balázs játszik majd együtt a mesterrel.

Sűrű volt Xaver elmúlt 15 éve. 2004-ben négyezer ember és a királyi család előtt koncertezett a Canterbury-i székesegyházban, 10 esztendeje a Művészetek Palotája orgonáját avatta fel.
2010-ben a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át, 2013-ban pedig teltházas, ünnepi koncertjeivel ő nyitotta meg a Berlini Nyári Fesztivált a Berlini Dómban, majd a Toledói Nemzetközi Orgonafesztivált, októberben. 2014-ben őt kérte fel Fischer Iván a 30 éves Budapesti Fesztiválzenekar Bach-maratonjának nyitókoncertjére. De azt a bizonyos nagybetűs Koncertet, amelynél nagyobb tisztesség nem érhet muzsikust e földi létben, 2014 augusztusa tartogatta számára: 50-dik születésnapja alkalmából a nagy Bach sírja fölött adott teltházas hangversenyt a lipcsei Tamás-templomban.

Varnus Xaver 27 országban több mint háromezer hangversenyt adott életében. Övé a zenetörténet egyetlen négyszeres platina orgonalemeze, amelyet a SONY a Művészetek Palotájának nagyorgonáján rögzített, YouTube felvételét pedig 5 millióan nézték meg.

Hozzászólásra itt nincs lehetőség.
Top http://www.oroshaza.hu/wp-content/plugins/wp-accessibility/toolbar/css/a11y-contrast.css